HIRDETÉS
HIRDETÉS

Megkezdődött a beharangozott adóhatósági vizsgálat a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó plakátos cégeknél – írta meg a hvg.hu és a Magyar Nemzet online. Már nemcsak a Mahir Cityposter Kft.-nél, hanem az anyacég Mahirnél és a Publimont Kft.-nél is ellenőrzést tartanak. Ezúttal nem fegyveres erővel szállták meg a cégek irodahelyiségeit, mint tették a hét elején, hanem azok a revizorok érkeztek meg, akik egy hete bejelentkeztek.

Puskár Anett, a Mahir tanácsadója telefonon az Indexnek is elmondta, első körben kifejezetten az úgynevezett last minute szerződések érdeklik az ellenőröket. Ezek azokra a plakáthelyekre vonatkoznak, amelyeket senki sem kötött le előre, így utolsó pillanatban bocsátották a megrendelő rendelkezésére: a Jobbik plakátjai, amelyik annyira kiverték a kormánynál a biztosítékot, hogy megpróbálták megszavazni a "lex csicskát", éppen ilyenek.

A vizsgálat ezúttal már a 2016 január elejétől a 2017 május végéig tartó időszakot érinti, vagyis – szemben az időben korlátozott megbízással érkező hétfői navosokkal – a párt szerződéseit is tudják elemezni. Olyan szerződéseket is revízió alá vehetnek, amelyek még nem is teljesültek vagy utánuk adófizetési kötelezettség nem keletkezett.

Puskár Anett elmondása szerint három fő végzi az ellenőrzést, mindhárom céget ők látogatják végig. A tanácsadó szerint a vizsgálat koncepciós jellegére utal, hogy a kormánypárti sajtó már a múlt héten megelőlegezte a még el sem indult ellenőrzések végeredményét, a mára bejelentett revizori látogatást pedig megelőzte a fegyveres pénzügyőrök hétfői megjelenése.

index.hu

Feltöltve: 2017.06.16.
Megnézve: 130

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra