HIRDETÉS
HIRDETÉS

A hírt Donald Trump jelentette be szerdán Washingtonban – az amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Az amerikai elnök előző nap már tájékoztatta a nagykövetség átköltöztetésének tervéről Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, aki figyelmeztette Trumpot, hogy a lépésnek veszélyes következményei lesznek. Számos arab és európai ország már előzetesen tiltakozását, illetve aggodalmát fejezte ki az amerikai döntés miatt.

Jordánia pedig soros elnökként az Arab Liga, továbbá az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte.

Az USA elkötelezett a közel-keleti béke megteremtése mellett

Donald Trump úgy fogadkozott, hogy mindent megtesz a béke megteremtése érdekében az izraeliek és a palesztinok között.

Az amerikai elnök közölte, hogy “természetesen lesznek nézeteltérések és ellentétek”, miután bejelentette, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és oda költöztetik át az amerikai nagykövetséget. “Biztosak vagyunk azonban abban, hogy végül – ahogyan orvosoljuk ezeket az ellentéteket – elérkezünk a nagyobb megértéshez és együttműködéshez” – hangoztatta Trump. Leszögezte, hogy Jeruzsálemnek mindhárom nagy vallás – a zsidóság, a kereszténység és az iszlám – szent helyévé kell maradnia.

Trump hozzátette: arra utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse el a nagykövetség átköltöztetésének tervét Tel-Avivből Jeruzsálembe.

„Régóta esedékes volt Jeruzsálem elismerése”

Donald Trump amerikai elnök szerint már régóta esedékes volt, hogy Washington elismerje Jeruzsálemet Izrael fővárosává, és oda költöztesse a nagykövetségét. A Fehér Házban szerdán mondott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy több elődje fontos kampányígéretévé tette ezt, de megválasztása után nem hozta meg a döntést.

“Én megteszem” – mondta Donald Trump. Az amerikai elnök nyugalomra szólított, és reményét fejezte ki, hogy döntése után a mérsékelt hangok felülkerekednek a gyűlölet hangjain. Hozzátette, hogy Mike Pence alelnök az elkövetkező napokban a Közel-Keletre látogat. Az amerikai elnök felszólított a világ többi országát, hogy Jeruzsálem fővárosként történő elismerésével kövessék az Egyesült Államok példáját.

Az Egyesült Államokban az Izrael-barát politikusok régóta próbálják elérni, hogy Washington áthelyezze nagykövetségét Tel-Avivből Jeruzsálembe. Donald Trump pedig ezt írásba foglalt választási ígéretté tette 2016-ban. Várhatóan sok konzervatív és evangéliumi keresztény támogatója elégedetten fogadja majd döntését. Közülük sokan támogatják Izrael ezzel kapcsolatos politikai igényének elismerését. Egyes hírek szerint Mike Pence alelnök és David Friedman, az Egyesült Államok Trump által kinevezett izraeli nagykövete is komoly erőfeszítéseket tett a nagykövetség áthelyezéséért és Jeruzsálem elismeréséért Izrael fővárosaként.

Jeruzsálem a szent városa mindhárom nagy monoteista vallásnak: a judaizmusnak, a kereszténységnek és az iszlámnak. Mindhárom vallás fontos szent helyeinek ad otthont. Izrael kormánya Jeruzsálem egészét egységes és oszthatatlan fővárosának tekinti, de ezt a nemzetközi közösség nem ismeri el. A palesztinok ráadásul – az Izrael által 1967-ben megszállt, majd később bekebelezett – Kelet-Jeruzsálemet tennék meg leendő államuk fővárosának.

Netanjahu: Trump bejelentése történelmi jelentőségű

Történelmi jelentőségű Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának és az amerikai nagykövetség Tel-Avivból történő áthelyezéséről – hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy előre rögzített videóüzenetében. Mint mondta, ez fontos lépés a béke irányába. Netanjahu kiemelte: Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosának a palesztinokkal kötendő békemegállapodásnak is tartalmaznia kell.

“Trump bejelentése segíti a békét, és mindenkit a valóság talajához köt”- vélekedett az izraeli miniszterelnök az amerikai elnök beszéde után. “Nincs olyan béke, amely ne tartalmazná Jeruzsálemet Izrael állam fővárosként”- tette hozzá Trumpot köszöntő szavaihoz.

Reuven Rivlin államelnök Izrael hetvenedik születésnapjára adott csodálatos ajándéknak nevezte az amerikai elnöki bejelentést, és köszönetet mondott Trumpnak. “A jubileum, a város újraegyesítésének ötvenedik évfordulója után eljött az ideje, hogy nyugalom legyen Jeruzsálemben, és hogy a remény virágzását lássák Izrael fővárosában, azon a helyen, ahová a világ minden tájáról jönnek a zarándokok” – tette hozzá. “Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése és a nagykövetségek áttelepítése a városba a zsidó nép jogának elismerését jelenti ehhez a földhözés egyben és mérföldkő a békéhez vezető úton” – fogalmazott Rivlin.

Jeruzsálem polgármestere, Nir Barkat is dicséretesnek nevezte Donald Trump amerikai elnök lépését. “Ez a történelmi nyilatkozat egyértelmű üzenetet küld az egész világnak, hogy az Egyesült Államok a zsidó nép és Izrael mellett áll” – mondta Barkat. “Nem félünk a fenyegetéstől” – nyilatkozta Gilád Erdan belbiztonsági miniszter. “A biztonsági erok és az izraeli rendorség felkészült minden lehetséges eseményre”- tette hozzá.

“Jeruzsálem évezredek óta a zsidó nép szimbóluma” – mondta Avi Gabaj, az ellenzéki Munkapárt elnöke. “Örülök, hogy Izrael fennállása hetvenedik évfordulóján fontos barátunk, az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet fővárosunknak, és felkészül a nagykövetség átadására” – hangsúlyozta. Ezzel szemben a Békét most mozgalom a béke kilátásait romboló, egyoldalú lépésnek nevezte Donald Trump szerdai bejelentését.

Abbász elítélte Trump döntését

A palesztin elnök kijelentette: Trump döntése egyenlő azzal, hogy az Egyesült Államok lemond a közel-keleti békefolyamatban játszott közvetítői szerepéről. Abbász kijelentette azt is, hogy Jeruzsálem “a palesztin állam örök fővárosa”. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) szerint Donald Trump döntése lerombolta az izraeli-palesztin válság kétállami, Izrael mellett egy független palesztin állam létezését előirányzó megoldását – jelentette ki Száeb Erakat, a PFSZ főtitkára.

Donald Trump döntésével egyúttal az Egyesült Államok is elvesztette a hitelét, hogy szerepet játszhasson bármilyen békefolyamatban – tette hozzá újságírók előtt Erakat. A Hamász palesztin iszlamista szervezet vezetője, Ismail Haníje közleményében elítélte Trump döntését, és azzal vádolta meg, hogy semmibe vette a palesztinok érzelmeit. Hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök döntése, hogy Jeruzsálemet ismeri el a megszállók fővárosának, “semmit sem változtat a történelmen és a földrajzon”.

“A palesztin nép tudja, hogyan adjon megfelelő választ érzelmeik és szent helyeik lealacsonyítására” – tette hozzá. Ismail Raduan, a Hamasz egyik magas rangú vezetője szerint Trump az amerikai érdekekért “megnyitotta a pokol kapuját”. Raduan felszólította az arab és moszlim országokat, hogy “szakítsák meg a gazdasági és politikai kapcsolatokat” az amerikai nagykövetségekkel, és utasítsák ki az amerikai nagyköveteket. Egy másik Hamász-vezető, Száleh el-Bardávil szerint Trump döntése “nagyszabású népfelkeléshez vezet, az ellenállás felperzseli majd a földet, és levágja mindenkinek a kezét, aki Jeruzsálemhez és a szent helyeihez akar nyúlni”.

Az Iszlám Dzsihád nevű palesztin szervezet egyik vezetője, Háled el-Bats közölte: a lépés az Egyesült Államok Izrael elleni elfogultságáról tanúskodik, és “a békefolyamat csődjét jelenti”. Mohammed Dahlán veterán palesztin politikus röviddel a Trump-beszéd előtt kijelentette, hogy a palesztinoknak be kell szüntetniük az Izraellel való biztonsági együttműködést. ”Vonuljanak ki az Izraellel való képtelen és véget nem érő tárgyalásokról, miután megszegték a Jeruzsálem státusa sérthetetlenségének az elvét” – tette hozzá Dahlán, a Mahmúd Abbász vezette Fatah párt központi bizottságának tagja, aki szerint véget kell vetni minden egyeztetésnek, különösképp a biztonsági együttműködésnek Izraellel és az Egyesült Államokkal.

Irán határozottan elítéli az Egyesült Államok döntését

Washington lépése nemzetközi határozatokat sért – emelte ki a közlemény. Haszan Róháni iráni elnök illegálisnak nevezte az amerikai nagykövetség áthelyezését, amely szerinte a Közel-Kelet további destabilizálásával jár. Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője sürgette a muszlim világot, egységesen álljanak ki az Egyesült Államok “összeesküvése” ellen.

Palesztina a legfontosabb politikai ügy a muszlim közösség számára, és mindenkinek kötelessége, hogy erőfeszítést tegyen szabadságáért és megmentéséért – idézte Hameneit a Press TV angol nyelvű iráni állami tévécsatorna. Az ajatolláh úgy fogalmazott: az “ellenség” terve, hogy elismerje Jeruzsálemet Izrael “fővárosának”, hozzá nem értéséből és kétségbe eséséből fakad. Hamenei a nap folyamán azt mondta, az Egyesült Államok megpróbálja megingatni a térségbeli helyzetet és háborút akar kirobbantani Izrael biztonságának védelmében.

Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejk katari külügyminiszter közleményében a feszültség veszélyes kiterjesztésének és halálos ítéletnek nevezte Donald Trump amerikai elnök döntését mindazok számára, akik békére törekszenek. A külügyi tárca korábban a Twitteren közölte azt is, hogy Tamím bin Hamad asz-Száni katari emír komoly következményekre figyelmeztetette Trumpot telefonbeszélgetésük alkalmával.

PFSZ: Trump döntése „lerombolta” a kétállami megoldást

A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) szerint Donald Trump amerikai elnök azon döntése, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, lerombolta az izraeli-palesztin válság kétállami, Izrael mellett egy független palesztin állam létezését előirányzó megoldását, míg a Hamász palesztin iszlamista szervezet szerint Trump az amerikai érdekekért “megnyitotta a pokol kapuját”.

Mohammed Dahlán veterán palesztin politikus röviddel a Trump-beszéd előtt a Reuters brit hírügynökségnek kijelentette, hogy a palesztinoknak el kell utasítaniuk a jövőbeli béketárgyalásokat és be kell szüntetniük az Izraellel való biztonsági együttműködést.

Macron: Franciaország nem támogatja Trump egyoldalúan hozott döntését

“Ez egy sajnálatos döntés, amelyet Franciaország nem támogat, és amely szembemegy a nemzetközi joggal” – mondta szerdán Algírban a francia elnök, aki egynapos látogatáson tartózkodik az algériai fővárosban. Emlékeztetett arra, hogy ezt kedden személyesen is elmondta Donald Trump amerikai elnöknek telefonon.

A francia elnök jelezte, mindent megtesz, hogy megerősítse a békét a régióban, és mindenkit arra kért, hogy “minden áron kerüljék el az erőszakot” és a párbeszédet helyezzék előtérbe.

ENSZ-főtitkár: Csakis közvetlen tárgyalásokon lehet rendezni a státuszt

“Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy támogassam az izraeli és palesztin vezetőket annak érdekében, hogy visszatérjenek az érdemi tárgyalásokhoz” – mondta António Guterres ENSZ-főtitkár az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i épületében megjelent újságíróknak tett rövid nyilatkozatában.

“Ebben a nagyon is aggasztó pillanatban világossá akarom tenni: nincsen alternatíva a kétállami megoldásra, nincsen B-terv” – jelentette ki az ENSZ-főtitkár. “Mindig is felszólaltam minden olyan egyoldalú intézkedés ellen, amely veszélyeztetné a kilátást az izraeliek és palesztinok közötti békére” – tette hozzá. Az amerikai elnök szerdán Washingtonban bejelentette: az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. Trump egyúttal közölte, hogy átköltöztetik az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe.

“Meg vagyok róla győződve, hogy eljött az ideje Jeruzsálem elismerésének Izrael fővárosává” – mondta Trump. Az amerikai államfő ugyanakkor leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is “mélyen elkötelezett” a közel-keleti béke megteremtése mellett, és fogadkozott, hogy minden tőle telhetőt megtesz a béke megteremtése érdekében az izraeliek és a palesztinok között. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tartós békemegállapodás részeként támogatni fogja a kétállami megoldást (vagyis Izrael mellett egy független palesztin állam létrejöttét), és olyan békemegállapodást akar, amely mindkét fél számára elfogadható.

Ankara elítéli Trump bejelentését

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Twitter-bejegyzésében Trump lépését felelőtlennek minősítette. Recep Tayyip Erdogan török elnök még kedden kijelentette, hogy Törökország Trump döntésének következményeként megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

Egyúttal hangsúlyozta: “a döntés a nemzetközi jog és a vonatkozó ENSZ-határozatok nyílt megsértése”. A török külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy – “miként arra korábban több ENSZ-határozat rámutatott” – a palesztinok ügyének megoldása csak egy olyan független és szuverén palesztin állam kialakítása révén lehetséges, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem. A tárca nyomatékosította: elfogadhatatlan, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, figyelmen kívül hagyja ezt. Hozzátették: “a palesztinok függetlenné válása történelmi, lelkiismereti és emberi kötelezettség”. “A szerdai döntés a béke alapja teljes elpusztításának kockázatát hordozza magában” – fogalmazott a közlemény.

A török külügyminisztérium egyúttal arra szólította fel az amerikai vezetést, hogy vizsgálja felül “a rendkívül negatív következményekkel járó döntést” és tartózkodjon az olyan “meggondolatlan” lépésektől, amelyek Jeruzsálem multikulturális identitásának és történelmi státuszának kárt okoznak. Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő szintén a Twitteren reagált Trump szerdai bejelentésre és jogtalannak nevezte azt. “Az egész világnak el kell utasítania a döntést és a palesztin nép oldalán kell állást foglalnia” – hangoztatta.

Kalin egy, a nap folyamán korábban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: Isztambulban ülésezik jövő szerdán az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), mivel Ankara szorgalmazza, hogy a muzulmán országok közösen lépjenek fel Jeruzsálem státuszának ügyében. Recep Tayyip Erdogan török elnök még kedden kijelentette, hogy Törökország Trump döntésének következményeként megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

Egyiptom elutasítja az Egyesült Államok döntését

A minisztérium állásfoglalása szerint az, hogy Donald Trump amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, nem változtat a város nemzetközileg elismert jogi státuszán.

Varsó Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a PAP hírügynökség által idézett nyilatkozat még azelőtt hangzott el, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette: az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. ”Csak azt mondhatom, hogy még az Egyesült Államokban is viták voltak erről, és feltehetően folytatódnak az utolsó pillanatig, amíg Donald Trump el nem mondja beszédét” – mondta a külügyminiszter.

Közölte, hogy Lengyelország még mindig Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának, s ott van az ország nagykövetsége. “Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy Izrael legfontosabb intézményei Jeruzsálemben vannak” – tette hozzá Waszczykowski, aki szerint Varsó a közel-keleti békefolyamat sikerében érdekelt, amelyet kétoldalú izraeli-palesztin tárgyalásokkal lehet elérni.

Libanoni elnök: Trump döntése veszélyes

Michel Aun libanoni államfő közleménye szerint az amerikai elnök döntése évtizedekkel visszavetette a békefolyamatot, és a térségbeli, vagy talán a globális stabilitást is veszélyezteti. A libanoni állami hírügynökség szerdai beszámolója szerint az egyik helyi menekülttáborban mintegy 2000 palesztin tüntetett a nap folyamán az akkor még tervezett döntés ellen. Egy másik menekülttáborban tüntetők vonultak az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynökségének helyi épülete elé.

Jordánia is elutasítja a Donald Trump döntését

“Az Egyesült Államok elnökének döntése arról, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és áthelyezi az amerikai nagykövetséget a városba, sérti a nemzetközi jogot és az ENSZ alapokmányát” – mondta a kormányszóvivő. Hozzátette, hogy Trump döntése jogilag érvénytelen és csak megszilárdítja Kelet-Jeruzsálem izraeli megszállását.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök telefonon egyeztetett Mahmúd Abbásszal, a Ciszjordániát igazgató Palesztin Hatóság elnökével az amerikai döntés hatásairól. Szíszi megerősítette, hogy Egyiptom elutasítja Washington lépését és annak bármilyen következményét. Trump döntését eddig egyedül Izrael üdvözölte, a többi reagálás elutasító volt. Izrael arab szomszédai közül korábban csak Jordániával és Egyiptommal kötött békeszerződést.

Aszad: A palesztinok ügye él az arabokban

“A palesztinok ügye mindaddig a palesztinokban él, amíg létre nem jön egy palesztin állam Jeruzsálemmel a fővárosaként” – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök. Jeruzsálem jövőjét nem egy állam vagy egy elnök határozza meg, hanem annak történelme és a palesztinok ügyének ereje – fogalmazott a szíriai elnök.

A szomszédos Szíria és Izrael kapcsolatai nem felhőtlenek mióta a zsidó állam 1967-ben elfoglalta Szíriától a Golán-fennsíkot. A kapcsolatokat bonyolítja, hogy értesülések szerint Izrael többször is csapát mért az utóbbi években a háború sújtotta Szíria területén a Damaszkusszal szövetséges, de Izraellel ellenséges Hezbollah libanoni szélsőséges szervezetnek tulajdonított fegyverszállítmányokra. Volt arra is példa, hogy az izraeli légierő megtorló csapást hajtott végre a szíriai hadseregnek a térségben lévő támaszpontjai ellen, miután szíriai területről több kilőtt lövedék csapódott be a Golán-fennsíknak az Izrael által megszállva tartott részében.

Mogherini: Az EU aggódik az amerikai elnök döntése miatt

Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán hangsúlyozta, Jeruzsálem státuszát tárgyalásos úton kell rendezni, teljesítve az érintettek várakozásait. Az Európai Unió és tagállamainak álláspontja nem változik, továbbra is tiszteletben tartják a nemzetközi megállapodásokat, beleértve a diplomáciai képviseleteik elhelyezkedését is.

Az Európai Unió elkötelezett a kétállami megoldáson alapuló békés rendezés mellett, mert ez az egyetlen lehetőség, amely szavatolja a békét és a biztonságot mind a palesztinok, mind az izraeliek számára – húzta alá Mogherini. Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának és egyúttal az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Theresa May: London nem ért egyet az amerikai döntéssel

Theresa May a Downing Street által szerda este közzétett állásfoglalásában leszögezte: London véleménye szerint a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya nem tervezi Nagy-Britannia izraeli nagykövetségének áthelyezést Tel-Avivból. ”Régóta vallott álláspontunk Jeruzsálem státuszával kapcsolatban egyértelmű: e státuszt az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megállapodással kell rendezni, és Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia” – áll Theresa May szerda esti nyilatkozatában.

A brit miniszterelnök hozzátette: Nagy-Britannia az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival összhangban Kelet-Jeruzsálemet a megszállt palesztin területek részének tekinti. London osztja Donald Trump azon kívánságát, hogy legyen vége az izraeli-palesztin konfliktusnak, és üdvözli, hogy az amerikai elnök elkötelezte magát a tárgyalásos úton elérendő kétállami megoldás mellett. A brit kormány ugyanakkor arra biztatja az Egyesült Államokat, hogy “ezek után” álljon elő részletes javaslatokkal az izraeli-palesztin rendezésre – fogalmaz szerdai nyilatkozatában Theresa May. Hozzátette: a siker legjobb esélyét az kínálja, ha a békefolyamat erőszakcselekményektől mentesen zajlik, ezért London együttműködésre szólítja fel az összes érintettet a nyugalom megőrzése érdekében.

Az Amnesty International szerda este Londonban közzétett elítélő nyilatkozata szerint Donald Trump kormányának “felelőtlen és provokatív döntése” tovább rontja a palesztin nép emberi jogi helyzetét, és valószínűsíthetően felszítja az indulatokat az egész térségben. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint az amerikai elnök ismét megmutatta, hogy “milyen kirívó módon nem érdekli” a nemzetközi jog érvényesülése.

A nemzetközi konszenzus az – és ebbe beletartoznak a Biztonsági tanács határozatai is -, hogy Izrael törvénysértő módon annektálta Kelet-Jeruzsálemet. A szerdán bejelentett döntéssel az Egyesült Államok megsérti azon saját nemzetközi jogi kötelezettségeit is, amelyek tiltják törvénysértő helyzetek elismerését vagy elősegítését, és előírják a Genfi Konvenciók tiszteletben tartását – áll az Amnesty International szerda esti londoni közleményében. A szervezet hangsúlyozza, hogy a világ egyetlen országa sem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását. Washington döntése nemcsak a nemzetközi jog érvényesülését gyengíti, de azt is mutatja, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a palesztinok által az izraeli annexiós politika révén elszenvedett tömeges emberi jogsértéseket – áll az Amnesty International állásfoglalásában.

Merkel: Németország nem támogatja Donald Trump döntését

Steffen Seibert Angela Merkel kancellárt idézve a Twitteren azt írta, hogy a német szövetségi kormány nem támogatja Donald Trump álláspontját, “mert Jeruzsálem státuszát egy kétállami megoldás keretében kell rendezni”. Donald Trump szerdán – Washington évtizedek óta képviselt álláspontjával szakítva – bejelentette, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és ezért az amerikai nagykövetséget átköltöztetik oda Tel-Avivból. Kifejezte reményét, hogy döntése után a mérsékelt hangok felülkerekednek a gyűlölet hangjain. Egyben felszólította a világ többi országát, hogy kövessék a washingtoni vezetés példáját.

Jeruzsálem státusza az izraeliek és palesztinok közötti konfliktus egyik fő kérdése. A mindenkori német kormány következetesen a konfliktus kétállami megoldását szorgalmazza, azt az álláspontot képviseli, hogy az izraeli és a palesztin népnek egyaránt van joga a békéhez és a biztonsághoz, és ezt a két nép közti konfliktus rendezésének lehetséges módozatai közül csak azzal lehet garantálni, ha Izrael mellett egy önálló palesztin államot is létrehoznak.

Mazsihisz: Váljon Jeruzsálem a vallási béke fővárosává!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a honlapjára feltett, az MTI-hez is eljuttatott közleményében arra reagálva közölte ezt, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán Washingtonban bejelentette: az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.

A Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Frölich Róbert országos főrabbi által aláírt állásfoglalásban arra hívták fel a figyelmet, hogy a világ zsidóságának szívében Jeruzsálem mindig központi helyet foglalt el. Mint írták, a két szentély pusztulása óta eltelt évezredek alatt “szüntelenül fohászkodtunk a városért”, és ez így lesz azután is, hogy Jeruzsálemet hivatalosan is a zsidó állam fővárosának tekinti az Egyesült Államok.

Emlékeztettek: amikor idén júniusban Benjámin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatást tett a Dohány utcai zsinagógában, kifejezték azon óhajukat, hogy Magyarország ismerje el Izrael fővárosaként a három monoteista világvallásnak otthont adó Jeruzsálemet. Úgy fogalmaztak: “reménykedünk benne, hogy Jeruzsálem minden közösség számára a vallási béke fővárosává válik”.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.12.07.
Megnézve: 65

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra