HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Belügyminisztérium (BM) egyik kormánytisztviselőjét, aki közreműködött abban, hogy a tárca vis maior alapjából önkormányzatok jogosulatlanul jussanak forrásokhoz, írja az MTI. Az ügyben egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata és a BM hétfőn az MTI-vel.

A rendőrség azt közölte, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfő reggel fogta el B. Imre 35 éves budapesti kormánytisztviselőt és az 55 éves Sz. Attila táti vállalkozót. A jelenlegi adatok alapján a két férfi önkormányzati vezetőknek ajánlotta fel közreműködését abban, hogy a BM vis maior alapjából jogosulatlanul igényeljenek pályázati forrásokat az önkormányzatuknak, illetve annak terhére végezzenek el az azon a jogcímen jogszerűen el nem számolható munkálatokat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előállították B. Imrét és Sz. Attilát, gyanúsítotti kihallgatásuk után mindkettőjüket őrizetbe vették.

A BM ugyancsak hétfői közleményében azt írta: a tárca önkormányzati államtitkársága önkormányzati gazdasági főosztálya vagyongazdálkodási és településüzemeltetési osztályának munkatársát vették őrizetbe. Hozzátették: az 55 éves vállalkozó cége végezte azokat a munkálatokat, amelyeket a vis maior alap terhére az érintett önkormányzatok jogszerűen nem számolhattak volna el.

A Belügyminisztérium dörgedelmes közleményt adott ki azzal, hogy NINCS MENTESSÉG! A közleményükben olyan mondatokra ragadtatják magukat, mint, hogy:

Aki Magyarországon bűncselekményt követ el, nem mentesülhet a felelősségre vonástól.

index.hu

Feltöltve: 2018.02.12.
Megnézve: 79

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra