HIRDETÉS
HIRDETÉS

A nyári csökkenés után a Fidesz augusztusban stabilizálni tudta támogatottsági előnyét, és 33 százalékos szimpatizánsi arányával továbbra is magabiztosan vezeti a pártversenyt, fogalmaz a Nézőpont Intézet,
amely 1000 fős telefonos közvélemény-kutatást készített augusztus 25-e és 30-a között a Heti Válasz megbízásából.

Mint írják, az európai parlamenti választás után a három baloldali párt támogatottsága nagyon közel került egymáshoz, a mostani felmérésből pedig kiderült, hogy „bár alacsony bázison, de az MSZP stabilizálni tudta előnyét a másik két baloldali párttal szemben.

 Az MSZP-nek 10, a DK-nak 5, az Együtt-PM-nek pedig 3 százalék jelenleg a támogatottsága az összes megkérdezett között.
 Ennek a megosztottságnak köszönhetően továbbra is a Jobbik a második legerősebb párt, 15 százaléknyi szimpatizánssal.
 Az összes megkérdezett között az LMP 4 százalékon áll.

A potenciális szavazóknál a kormánypárt 42, a Jobbik 26, az MSZP 11, az LMP 9, a DK 8, az Együtt-PM pedig 4 százalékon áll.

index

Feltöltve: 2014.09.03.
Megnézve: 1363

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra